Ezüstlakodalom

001Amikor egy-egy ilyen családi eseményen valaki feláll azzal a felkiáltással, hogy Ő most pohárköszöntőt mond, rögtön meg is ígéri, hogy rövid lesz. Mi meg reméljük, hogy nagyon-nagyon rövid lesz, és titkon abban is bizakodunk, hogy frappáns is. Aztán csalódunk benne, mert se rövid nem lesz, se frappáns.

Hát én senkinek nem akarok csalódást okozni, ezért felelőtlen ígéretet nem is teszek. Olyant ígérek, amit be is tartok. Megígérem, hogy sem rövid, sem frappáns nem leszek. Ellenben leszek hosszú és unalmas. Így senkit nem érhet csalódás, hiszen azt kapjátok, amit ígérek. És amit ígérek be is tartom. Úgyhogy most betartok 🙂 egy pohárköszöntővel.

Kezdeném talán a lényeggel, hogy miért is vagyunk itt. Hátha valaki nem tudja, és azt hiszi, hogy a húsvétot üljük meg, hiszen ma húsvét hétfő van. Pedig nem. Bár az is igaz, hogy húsvétból is már 25 telt el a házasságkötésetek óta. És 25 év az már egy emberöltő.

1988 óta, bizony már felnőtt egy új generáció. Ha őket kérdeznénk meg, hogy mekkora idő 25 év akkor valószínű, hogy azt válaszolnák, hogy egy örökkévalóság. Ami a saját szavaikkal úgy hangzana, hogy „Egy kib@szottt hosszú idő”.

Pedig nem ám! Úgy repült el ez a 25 év, mint a pinty. Az igaz, hogy sok-sok minden történt közben. Jó és rossz egyaránt. Volt gyermekáldás, házépítés, aztán újra építés egy árvíz után, bú, bánat, öröm, nyaralások és munka. Sok-sok munka. Minden volt. De ami a legfontosabb, amit mindketten otthonról hoztatok ebbe a házasságba, az mindig veletek volt.

A szeretet, a megértés, a türelem egymás iránt.

És hogy 25 év nagy idő-e? Erről mesélhetnének a szüleitek. A szüleink. Ilonka nannyó, Margit mama, Simó papó, Jóska tata. Ők már ennek a dupláját töltötték együtt. Úgy értem, hogy ki ki a saját párjával.

Mindannyian, akik most itt ülünk, sokat köszönhetünk nekik. Ők azok, akik ránk soha de soha nem haragudtak, legfeljebb értünk. De az is inkább volt aggódás és szeretet, mint harag.

Még amikor alszanak is a mi gondjainkat-bajainkat, próbálják megoldani. Hát, még amikor ébren vannak! Sokat köszönhetünk nekik. Halk, intő szavaik, mint megannyi igazgyöngy, mint valódi kincsek hullnak ki a szájukból. És mi néha észre vesszük ezeket a kincseket és összeszedegetjük, máskor meg nem.

De ők ezt sem veszik rossz néven. Az ő szeretetük irányunkba végtelen és elnéző és megbocsátó. Az ő példájuk akaratlanul is beépült az életünkbe, és úgy éljük a mindennapjainkat, ahogyan tőlük megtanultuk. Hogy is élhetnénk másként, mint ahogyan tőlük láttuk, hogy élni kell. Szeretetben, tolerálva a párunk rigolyáit, sőt azzal együtt is szeretni őt, és türelmesnek lenni egymás iránt. Köszönjük nektek, hogy megtanítottatok bennünket arra, hogy mi az igazi család, mi az igazi összetartás.

25 éve a nejem és én nem lehettünk ott az esküvőtökön személyesen, de lélekben ott voltunk. Persze ehhez egy kis segítséget kaptunk tőletek. Egy magnókazettát. Hát nem mondom, nem kis problémát okozott ennek a meghallgatása. Ugyanis nem volt magnónk.

Mi akkor éppen a János utcában laktunk, és tőlünk olyan 100-150 m-re volt a Búza téri piac, vagy ahogyan akkor hívták a Lengyel piac. Gyakran jártunk oda zöldségért, ruháért meg minden egyébért, de amikor megkaptuk a kazettát, akkor célirányosan egy magnóért mentünk. Találtunk is! Csakhogy 12.000 ft- volt az ára. A kettőnk havi fizetése meg kevesebb, mint 10.000 ft.. Hát hazamentünk és aludtunk rá egyet. De másnap reggel, amint felkeltünk, első dolgunk volt lemenni a piacra és megvenni azt a magnót. Egyszer élünk a kutyafáját neki. Na és, hogy eztán mi történt?  Haza mentünk és meghallgattuk a felvételt? Ááá dehogy. Egy ekkora kiadás után, annak meg kell adni a módját, kérem. És mi meg is adtuk. Először is főztünk egy ünnepi ebédet. Na jó, a Melinda főzött, de én is ott lábalatlanodtam végig. Sőt még egy üveg pezsgőt is vettem és gyertyát is. Gyertyafényes ebéd!

Ez ám a luxus. Na és miközben elköltöttük a gyertyafényes ebédet, vizespohárból pezsgőt ittunk. Nem volt más csak két vizes poharunk, de lehet, hogy csak egy.

Na ezután nem egyszerűen bementünk a nagyszobába. Naaagyszobáába! Csak egy szobába laktunk, ami nem is volt nagy. Na szóval nem egyszerűen bementünk, bevonultunk. Az ugye nem ugyanaz. Megadtuk a módját. Egy darabig néztük a kétkazettás, felvevős új szerzeményünket, aztán szépen kicsomagoltuk a hungarocell ágyából és közelebbről is szemügyre vettük. Csodálatos volt. Igazi kincs. Valóságos vagyon. Legalábbis akkor úgy tűnt, hogy most már miénk a világ. Ennél többre nem is vágyhat az ember fia.

Na és betettük a kazettát.

Már az első szavaknál könny gördült a szemünkbe. Igazi emberek, valódi érthető magyar nyelven beszéltek rajta. Minden szavukat megértettük, nem úgy, mint a helyiekét. Akik nem, hogy nem beszéltek szépen magyarul, de még minket néztek valamiféle ősmagyar vagy inkább őstulok csodabogárnak. Azt sem tudták mi az a furik vagy a raba. A Dácsiának meg azt mondták, hogy Dacia.

És ahogyan ment a felvétel, Melinda szépen bemutatta a rokonokat.

– Ő a Lajos sógor, ő kéri ki. Na Ő az Ági! Ez meg Tamás. A Tamás volt!. Ez volt a Mária nénnye. Hallottad? Azt mondta „jó lesz pesztrának”. És így ment ez végig. Mire a végére értünk, már mindenkit ismertem. Az egész retye-rutyát.

Közbe a pezsgő is elfogyott. A hangulatunk is egyre romantikusabb lett. Romantikusabb már nem is lehetett volna. És egymásba kapaszkodtunk és…és…és…és ..hogy is mondjam, akkorát, de akkorát…. hogy utána még a szomszéd is rágyújtott egy szivarra.

És ezzel még nem volt vége a napnak. Elmentünk moziba, és megnéztük a „A muzsika hangja” című filmet. Fantasztikus film. Aki még nem látta, az nem látott még semmit.

Bár az is lehet, hogy a sok előzmény hatására kicsit másképpen éltem át a filmet és nem is annyira jó. Ki tudja? Azért ajánlom, hogy nézzétek meg, ha másért nem hát, azért mert ily módon köze van Ági és Tamás esküvőjéhez.

Azóta eltel 25 év, és ma már akár egy telefonnal is, felvehetnénk egy ilyen eseményt, és Emillel el tudnánk azonnal küldeni a világ másik végére is akár. Hogy ki a túró az az Emil azt nem tudom, de fiatalok mindig vele küldenek el mindent mindenhová….(hozhatna egy sört nekem is).

Na mindegy. A lényeg az, hogy magán a lényegen lényegileg egy léleknyit sem változtatna. Nem az számít, hogy milyen eszközzel készítünk lenyomatot egy-egy eseményről…

Ja…és itt van ám a kazetta! Kicsit megviselte az elmúlt 25 év. Új tokot is kapott, renoválásra is került. Sőt, még digitalizáltuk is. Na nem az utókornak. Csak Áginak és Tamásnak. Hátha ők is, amikor újra meghallgatják olyan romantikus hangulatba kerülnek, mint anno mi is…

Jó lesz ezt újra meghallgatni, azt garantálom. Íme egy kis ízelítőként belőle, 58 másodperc.

-MOST MEGHALLGATJUK AZ EGYHÁZI FOGADALOM, EREDETI HANGFELVÉTELÉNEK EGY RÉSZLETÉT-

(ide kattintva Ön is meghallgathatja)

Na igen, hát ez nem most volt. Azóta eltelt 25 év. Sok ez vagy kevés? Nézőpont kérdése.

De egy dolog biztos. Ennyi idő alatt egy házasságban sok minden megtörténhet. És ami szép, hogy meg is történik. Ennyi idő alatt egy háztartásban sokat mosogatnak, és mint tudjuk, ahol mosogatnak ott néha tányér is csörömpöl. Hiszen normális esetben összeveszünk, és normális esetben ki is békülünk.

Mert összeveszni kivel tudunk igazán? Akit igazán szeretünk, aki hatással van ránk, aki fontos nekünk. Azoknak az érzelmeknek a hatására, amit a partnerünk kivált belőlünk, néha gyereket csinálunk, máskor meg apró cserepeket a tányérból vagy egy-egy vázából.

Csak a fiatalabbak kedvéért jegyzem meg, akik még nem jártasak a házastársi etikett rejtelmeibe, hogy ezeket a cserepeket a tányérok földhöz, esetleg falhoz való csapkodásával állítjuk elő. Persze mindezt szigorúan csak azért, hogy utána kibékülhessünk!

És olyant tegyünk……, de olyant! Hogy ismét oka legyen a szomszédnak rágyújtani egy újabb cigire.

Na de rátérve a lényegre. Itt, akik jelen vagyunk úgy gondoltuk, hogy igazi családként fogunk megajándékozni benneteket e szép évfordulón és nem külön-külön hoztunk valami jelképes kis ajándékot, hanem közösen egy nagyot. Egy nagyon nagyot.

Egy nagy halom muníciót azokhoz a kibékülést megelőző eseményekhez, amikor a házassági etikett szabályainak megfelelően cserépgyártásba kezdetek.

Kívánjuk, hogy haraggal a szívetekbe sose feküdjetek le, előtte mindig béküljetek ki.

Mert tudjátok! Ki haragszik nem b@szik.

Adjon isten nektek sok-sok örömet és boldogságot és NEM CSEKÉLY kis ajándékunkat, fogadjátok olyan szeretettel, amilyennel mi adjuk.

Reméljük, hogy tetszeni fog, de ha nem, akkor meg abban bízunk, hogy vagytok annyira tapintatosak, hogy akkor is azt mondjátok, hogy húúú deeeszééép, ha közben nem is.

Dudi

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s