Az édesanya

Édesanyám, akitől 4X kaptam életet

Tudjátok, az ember akárhány éves, ha az édesanyjára gondol, akkor egy kicsit gyermekké válik. Néhány nap múlva 51 éve lesz, hogy édesanyám először adott életet nekem. Miért mondom, hogy először? Azért, mert utána még háromszor. Már az első sem volt zökkenőmentes. Mind a ketten mást akartunk. Ő azt, hogy szüljön. Én meg, bár nem tudom, hogy mit, egy biztos, születni azt nem. Így aztán császármetszés lett a vége. Pontosabban az eleje, az életemnek.

Édesanyám csodás teremtés volt, egyszerre volt nagyon érzékeny lelkű, és nagyon racionális gondolkodású asszony. Jellemző volt rá, hogy amit más bajnak, problémának, nehézségnek látott, azt ő megoldandó feladatnak, kihívásnak, vagy éppen lehetőségnek látta. Ennek a gondolkodásnak, vagy életszemléletnek köszönhető, hogy bár a családban mindenki unitárius vallású, én magam is, engem mégis egy katolikus pap keresztelt meg. Az, ahogyan másodszor is életet kaptam tőle, mutatja, hogy egy anya, ha a gyermekéről van szó, akár az időt is átlépi, a teret is meggörbíti és isteni csodát is tud művelni. De bizonyíték arra is, hogy az életben mindig azt találsz, amit keresel. Ha kifogást keresel, akkor azt találsz, ha megoldást keresel, akkor pedig azt. Hogy miként kaptam tőle a második életemet? Elmesélem. Még nem voltam két éves, amikor beütöttem a fejemet és kómába estem. A szüleim meg pánikba. Az első sokk után, édesanyám a megoldást kezdte keresni. Először elküldte az édesapámat, hogy telefonáljon a kórházba. Amíg a jóapám odavolt, addig ő élesztgetett, meg öltöztetett engem. A kettőt egyszerre. Csak az anyák tudnak ilyeneket. Amikor megjött az apám, a könnyeivel küszködve, a szavakat nehezen formálva mondta el, hogy a mentő nem tud jönni, mert a 40 cm-s hó miatt az utak járhatatlanok. Anyám a karjaiba vett és elindult velem a sűrű hóesésben a 13 kilométerre lévő kórházba. Apám vékony, szikár, szívós ember volt, de alig tudott lépést tartani vele. A sovány, törékeny nővel. Aki anyaként olyan erős volt, hogy a gyermekét a keblére szorítva úgy törte fel a friss havat a csizmájával mintha csak lábszárközépig érő ködben gázolna.

– Szaladj előre, és Dénkóval fogasd be a lovakat a szán elé.

Adta ki anyám az ukázt. Apám előre szaladt és szolt a Dénesnek, hogy fogja be a szán elé a lovakat, mert a gyermeket be kell vinni a kórházba. Amíg a lovakat a szán elé fogták addig anyám, velem a karjaiban, állt az úton. Leste, hogy lélegzem-e. Aztán eszébe jutott, hogy nem vagyok megkeresztelve. Az pedig fontos, mert ha nincs megkeresztelve a gyermek, akkor pap nélkül kell majd eltemetni, ha meghal. A gyermek aranyló szőke fürtjei kikandikáltak a sapka alól. Olyan, mint egy angyal, gondolta. Ha meghal, istennél van a helye. Meg kell keresztelni!

Közben a lovakat apám és Dénes befogták a szán elé. Felkapaszkodtak rá és kihajtottak az útra. Anyám sehol. Az utca teljesen üres. Olyan csend volt, hogy szinte hallani lehetett a hópelyheket ahogyan a lovak gőzölgő leheletén sisteregve elolvadnak. Mindössze egyetlen friss lábnyomsor volt az úton. A szemközti paplakba vezetett. A két férfi leszállt a szánról és a nyomokat követve bementek az épületbe. Már távolról hallották, ahogyan a pap szabadkozik és az egyházi törvényt idézi. Anyám ezekből mit sem hallott, pedig a pap előtt állt közvetlenül. Ő hátranézett és határozottan így szolt:

– Gyertek ide. Dénkó, te leszel a keresztapa. Béla, segíts az atyának idehozni a kellékeket a kereszteléshez.

Nem volt mit tenni. Mindhárom férfi szót fogadott. A pap elkezdte a szertartást. Akadozva, meghatottan és el elcsukló hangon beszélt. Nem sokáig.

– Csak a lényeget atyám. Kérte az édesanyám. – És siessen.

– Mi lesz a gyermek keresztneve?

Itt egy kis kínos csönd támadt. Anyám nem a szertartást figyelte hanem, hogy lélegzem-e. Apámnak egyetlen szent sem jutott eszébe, csak a saját apja neve, alig hallhatóan válaszolt.

-József

– A gyermek védőszentje tehát, Szent József lesz!

A kórházi ápolás után

Hát így lettem én József is. A rövid szertartás után szánra ültek és valószínű, hogy van rá magyarázat, de tény, hogy hangtalanul ügettek a lovak a puha hóban a kórház felé. A három ember útközben egyetlen szót sem ejtett. Talán gondolatuk sem született. Az idő, időtlenné vált, vagy talán meg is állt, csak azt vették észre, hogy a kórháznál vannak. Egyikük sem emlékezett az útra. A templomtól a kórházig tartó 13 kilométer utazás mintha nem is történt volna meg. A kórházban a régió legjobb gyermekorvosa vett kezelésbe. Néhány nappal később egy teljesen egészséges, jókedvű gyermeket vittek haza. Így adott édesanyám életet nekem másodszor is. Egy isten, két ló, három férfi és az erős hite segítségével.

Pécs, 2018. március 01.

Dudi

 

Ezt a bejegyzést hozzászólásoddal érdekesebbé teheted.

A bejegyzéshez nem kapcsolódó, ízléstelen hozzászólások törlésre kerülnek.

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s