Felfújt falatkák egyszerűen, gyorsan – Videóval

DudiFutás után midig éhesen érkezem haza, és ilyenkor azt eszem amit éppen a hűtőben találok. Néha bizony olyan ételeket amelyek több kalóriát tartalmaznak, mint amennyit a futással elégettem. Ezúttal egy olyan, muffinos kosárban sült zöldséges felfújtat készítek, amelyik nem csak futás után lehet kiváló étel, de a munkahelyünkön akár a tízórait vagy ebédet is helyettesítheti.

A hozzávalók és az elkészítés módja a képek alatt olvasható.

képek

Hozzávalók:

10 tojás
½ tk só
½ tk őrölt bors
1 ek olívaolaj
½ kaliforniai paprika, apróra vágva
½ csésze vörös hagyma apróra vágva
½ csésze brokkoli apróra vágva
½ csésze gomba, szeletelve
1/3 csésze reszelt sajt sajt
1 ek petrezselyem

Elkészítés:

Helyezzük a tojásokat egy keverőtálba, sózzuk és borsozzuk meg. Egy serpenyőbe melegítsünk fel 1 evőkanál olívaolajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott zöldségeket (kaliforniai paprikát, hagymát, brokkolit, gombát), és dinszteljük 5 percig. Ezután öntsük össze a tojással, tegyük bele a sajtot és a petrezselymet, és jól keverjük össze. Az így kapott masszát tegyük a muffin poharakba, majd a 190° C -ra előmelegített sütőbe süssük 17-20 percig. Onnan tudjuk biztosra, hogy teljesen átsült, hogy a bele dugott fogvájóra már nem ragad rá a felfújt. Azonnal is fogyasztható, de érdemes eltenni kis dobozokban a hűtőbe és futás után vagy akár másnap a munkahelyen is remek tízórai vagy akár ebéd lehet. Fogyasztható akár hidegen is, de egy mikrohullámú sütőben 30-60 másodperc alatt meg is melegíthetjük.

Elkészítési idő: 25 perc

Bekerülési költség: 800 – 900 Ft

  • Ezt a bejegyzést hozzászólásoddal érdekesebbé teheted.
  • A bejegyzéshez nem kapcsolódó, ízléstelen hozzászólások törlésre kerülnek.
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s